A teaházak itt a nyüzsgésről, a nevetésről, a madárcsicsergésről és a mahjong (麻将) kattogásáról ismertek. Nem ritka, hogy a helyiek órákat töltenek itt egyetlen gaiwan (盖碗) tea mellett. Mert a teázás nem csupán egy ital elfogyasztása, hanem a "ba-shu (巴蜀)" életérzés esszenciája: az élet élvezete, a közösségi lét és a lassítás művészete egy rohanó megapolisz közepén. Ez a kultúra Délnyugat-Kína – különösen a mai Chongqing (巴 "ba") és Sichuan tartomány (蜀 "shu") – lakóinak semmihez sem fogható, kollektív életfilozófiája. Bár a felhőkarcolók és a rohanó gazdaság ezt a régiót is átformálta, az emberek lelkében és mindennapjaiban a ba-shu mentalitás ma is él és virágzik. Ennek a régiónak lakói mesterei annak, hogyan lassítsanak le egy nyüzsgő megapolisz kellős közepén. Miközben az utcákon lüktet a modern élet, a parkokban, folyópartokon és teaházakban megáll az idő. Az emberek képesek egyetlen gaiwan jázmin tea mellett egy egész délutánt végig beszélgetni, madárcsicsergést hallgatni vagy kártyázni.

Egy helyi mondás jut eszembe, amely így szól:

世人奔波，巴蜀闲逸。
"A külvilág siet, de a Ba-Shu ember ráér.”

Milyen igaz! De, ez egyáltalán nem lustaságot jelent, hanem az élet tudatos élvezését, a xiaoyao-t (逍遥), azaz a szabad, gondtalan létezést. Ez pedig a kínai kultúra és filozófia egyik leggyönyörűbb és legmélyebb fogalma. Ez a "lelki kötetlenség" a hétköznapok valóságában a tökéletes belső béke állapota, ahol az ember teljesen függetleníti magát a társadalmi elvárásoktól, a stressztől és a világi láncoktól – ez a Ba-Shu életérzés legfőbb, spirituális motorja.

A xiaoyao fogalma a híres taoista Mesterhez, Zhuangzi (庄子) nevéhez fűződik, akinek fő műve legelső fejezetének címe: Xiaoyao You (逍遥游), amit úgy fordítanak: "Gondtalan kószálás" vagy "Utazás a végtelenben". Ebből megtudhatod, hogy a xiaoyao nem fizikai utazást jelent, hanem a szellem abszolút szabadságát. Történetében egy hatalmas mitologikus madár, a Peng (鹏) felemelkedik a felhők fölé, és a magasból nézi a világot. Ha te is képes vagy felülemelkedni a mindennapi kicsinyes problémákon, a hírnév, a pénz és a siker hajhászásán, akkor eléred a xiaoyao állapotát – vagyis szabadon "lebegsz” az életben, harmóniában a természettel.

Abszolút kedvencem, Lin Yutang (林语堂) volt az a zseniális író és filozófus, aki a nyugati világ számára elsőként és a leggyönyörűbben fordította le és rendszerezte ezt a fajta ráérős, életigenlő kínai életfilozófiát. Amikor itt Kínában a chongqingi teaházak világát élem, valójában Lin Yutang leghíresebb műveinek és gondolatainak a hús-vér megvalósulásával találkozom. Senki sem írt olyan érzékien és pontosan a teázás lelkületéről, mint Lin Yutang. Az Ő megfogalmazásában a teázás nem szertartás, hanem a szabadság pillanata. Szerinte a teát nem lehet sietve inni, és nem lehet "rossz társaságban" fogyasztani. Amikor a Jiaotong Teaházban azt látom, hogy az idős emberek órákig ülnek egyetlen gaiwan mellett és a program maga a létezés, az Lin Yutang alapvetése: a tea a bölcsek itala, mert segít elütni az időt, és képessé tesz arra, hogy ne csinálj semmit, mégse érezz bűntudatot.

Egyébként a második világháború idején, amikor Chongqing volt Kína ideiglenes fővárosa, Lin Yutang itt, a bombázott, ködös hegyi városban élt és dolgozott. Itt írta meg "Pekingi pillanat" 《京華煙雲》 (magyar nyelven megjelent könyv címe: "Egy múló pillanat") című monumentális regényének egy részét. Saját bőrén tapasztalta meg a chongqingi emberek elképesztő túlélési ösztönét, azt, hogy a légiriadók és a romok között, a hegyoldalba vájt óvóhelyeken is képesek voltak megőrizni a humorukat, az emberségüket és – ha lehetőség volt rá – leülni egy gaiwan teára.

如果你能度过一个完全无用的下午,以一种完全无用的方式,那么你已经学会了如何生活。
"Ha képes vagy egy teljesen haszontalan délutánt teljesen haszontalan módon eltölteni, akkor megtanultál élni.” – Lin Yutang

Ezt a híres idézetet akár a Jiaotong Teaház bejárata fölé is ki lehetne függeszteni, mint a Ba-Shu életérzés jelmondatát. Amikor szóba kerül Lin Yutang, az egyik bácsi mosolyogva csak annyit mond: Wu suo shi shi (无所事事), ami szó szerint azt jelenti: "nem csinálni semmit", vagy "céltalanul, dologtalanul lenni" – de a szó pozitív-, felszabadító xiaoyao értelmében.

S bár egy ókori filozófiáról van szó, látod, a mai napig használják a hétköznapokban. Mert itt ülve senki sem siet sehova. Nem nyomaszt az idő múlása. Ez az, amikor megéled a pillanatot: egy gaiwan tea, egy jó beszélgetés és egyszerűen jól érzed magad a közösségben.

A modern kínai nyelvben a "xiaoyao zizai (逍遥自在)" kifejezést használjuk arra az emberre, aki teljesen kötetlenül, boldogan és feszültségmentesen éli az életét. Míg a keleti partvidék nagyvárosaiban, mint Shanghai vagy Shenzhen, a kőkemény munkakultúra, a törtetés és a stressz dominál, addig Chongqingban és a környező régióban a xiaoyao a túlélési stratégia. A helyiek rájöttek arra, hogy a külvilág őrületét nem lehet megállítani, de azt megválaszthatod, hogyan reagálsz rá; a Ba-Shu ember válasza pedig a xiaoyao: egy mosoly, egy gaiwan jázmintea és a belső szabadság megőrzése. Szerintem ez a legyintés művészete.

És ez a filozófia több mint kétezer éves, de ma aktuálisabb, mint valaha. A modern társadalom a teljesítményre, a folyamatos produktivitásra és a külső elvárásoknak való megfelelésre épül – ezt nevezi a mai kínai szleng "neijuan"-nak (内卷), azaz belső mókuskeréknek vagy involuciónak. A xiaoyao a tökéletes lázadás ez ellen a mókuskerék ellen. Nem azt kéri, hogy vonulj ki a hegyekbe remetének, hanem azt, hogy építs egy belső menedéket. Amikor kikapcsolod a telefonod és céltalanul sétálsz; amikor egy kávé vagy tea mellett ülsz és nem érzel bűntudatot azért, mert "nem csinálsz semmi hasznosat"; amikor elengeded a kényszert, hogy megmagyarázd magad másoknak – abban a pillanatban megízleled a xiaoyao-t.

Ahogy a taoista mondás tartja:

鹪鹩巢于深林，不过一枝。
"A madárnak nincs szüksége az egész erdőre,
csak egyetlen ágra, hogy fészket rakjon.”

A xiaoyao annak a felismerése, hogy a szabadság nem a külső körülményektől függ, hanem egy tudatos döntés, mely a belső szabadságot nyújtja.

Teakultúra Chongqingban – a Jiaotong Teaház

Chongqing hatalmas kikötővárosként a hajósok, dokkmunkások és kereskedők városa volt, akik teaházakban gyűltek össze híreket cserélni, üzletelni vagy épp vitákat rendezni. Érdekesség, hogy a régi időkben a teaházak egyfajta "polgári bíróságként” is funkcionáltak: ha két embernek vitája támadt, elmentek a teaházba, és aki elveszítette a vitát a közösség előtt, az fizette az összes jelenlévő teáját.

Chongqingban a legnépszerűbbek a frissítő, illatos teák, amelyek tökéletesen ellensúlyozzák a helyi éghajlatot és a nehéz, csípős ételeket. A jázmin tea (茉莉花茶) az abszolút helyi kedvenc, az intenzív jázminillat segít megnyugtatni a gyomrot a helyi csípős ételek után, és hűsít a párás nyári napokon. Aztán a zöld teák, különösen a helyi, környező hegyekből – például a közeli Jinfo-hegyről (金佛山) vagy Jiangjin (江津) kerületből – származó friss tavaszi zöld teák. De itt van egyik nagy kedvencem is, a Yinping Yinzhen (银瓶银针), azaz a Yinping Ezüst Tüskék, amelyet Chongqing Jiangjin kerületében termesztenek.

A Huangjueping Szállítmányozási Vállalat (黄桷坪运输公司) egykori raktárai, javítóműhelyei és garázsai itt, a Jiulongpo (九龙坡) kerületben, a Jangce folyó partján működtek. Miután a nehézipar és a hagyományos teherautós szállítmányozás visszaszorult, a hatalmas, vörös téglás, szocialista realizmus korabeli gyárépületek üressé váltak. Ez a lepusztult, indusztriális környezet adta meg az alapját a környező Huangjueping Graffiti Utcának (黄桷坪涂鸦艺术街), amely a világ egyik legnagyobb egybefüggő graffiti-művészeti alkotása. Olyan ez Chongqingnak, mint Pekingnek a híres 798-as művészeti negyed (798艺术区), vagy New Yorknak a Soho – csak sokkal nyersebb, mocskosabb és hamisítatlanul chongqingi hangulatú.

Itt van az a jelentéktelen bejárat is, amin belépve a levegőben a teagőz, az évtizedes por és a dohányfüst illata keveredik. A Jiaotong Teaházban (交通茶馆) ülök és a gyerekeknek épp a történetét mesélem, miközben furcsa mód nagyon otthonos érzés tölt el, hiába a feketés-foltos, vakolatlan téglafalak, girbegurba fagerendák a tetőszerkezetben, kopott fapadok, barna négyszögletes faasztalok és a plafonról lassan forgó, retró ventilátorok.

Jiaotong Teaház (交通茶馆) bejárata a Huangjueping utcán - ha nem figyelsz, nem találod meg :-)

Az 1970-es években ez a Vállalat munkásétkezdéje és fürdője volt, majd 87-ben alakították át nyilvános teaházzá. A "Jiaotong" (交通) szó jelentése közlekedés vagy szállítmányozás, innen a neve: "Közlekedési Teaház" (交通茶馆, Jiāotōng Cháguǎn). A 2000-es évek közepén le akarták bontani, hogy modern lakóparkokat építsenek a helyére, de a szomszédos Sichuan Képzőművészeti Akadémia (四川美术学院) olajfestő-professzora, Chen Anjian (陈安健) közbelépésével ma is változatlan formában működik. A Professzor megvásárolta a bérleti jogot, és saját festményeinek bevételéből kezdte fedezni a teaház veszteségeit. Egyetlen feltétele volt: a hely jellege és az alacsony árak nem változhatnak. Tette ezt azért, hogy a modernizáció rohanásában az idős, szegényebb törzsvendégek ne szoruljanak ki a saját életterükből.

Chen professzor (középen kék pólóan) a Jiaotong Teaházban

Amikor egy külföldi betér egy olyan helyre, mint a Jiaotong Teaház, az első reakciója a lenyűgözöttség mellett a zavar. Azt látom, hogy az idős urak reggel 8-kor leülnek a bambuszszékre a jázmin teájukkal és a mahjong-készletükkel, és délután 4-kor ugyanabban a pózban vannak, mintha az idő megállt volna. Míg egy nyugati ember 15 perc teázás után a telefonunkat nyomkodja, itt a chongqingi teaházban a program maga a létezés. A xiaoyao itt ragadós: a hely nyugalma rákényszeríti az embert, hogy letegye a kütyüket és a bigyókat és csak nézze a felszálló gőzt. Chongqing legikonikusabb, legautentikusabb helyszíne ez; egy időkapszula. A város utolsóként épségben megőrzött, régi vágású teaháza, amely hűen őrzi a múlt század 1970-es és 80-as éveinek Kínáját. Miközben Chongqing többi része ultramodern felhőkarcolókká és neonfényes cyber-várossá változott, a Jiaotong falain belül bizony megállt az idő: nyugalom a káosz közepén (闹中取静).

Kétségtelen, hogy mára Chen professzor neve szorosan összefonódott a teaház történetével és hírnevével. Kínában a helyet ma már nagyon sokan "Chen Anjian teaháza" -ként emlegetik, mint mert ő az az ember, akinek a megmentését és a világhírét köszönheti ez a kulturális ikon. Chen nemcsak megmentette, hanem a művészetén keresztül halhatatlanná is tette. Évtizedek óta festi a teaház mindennapjait. Híres festménysorozata, a "Teaház-sorozat" (茶馆系列, egy válogatás itt elérhető) tette Őt és magát a helyet is országosan ismertté. Stílusa rendkívül részletgazdag, hiper-realista olajfestményeket készít. Képein a teaház valódi karakterei szerepelnek: mahjongozó idős bácsik, nevető, ráncos arcok, a teát töltő pincér mozdulatai, a felszálló gőz és a füst. A képeken szereplő emberek nem fizetett modellek, hanem a Jiaotong Teaház valódi, mindennapi törzsvendégei. Chen professzor sokszor ott helyben, a teaház egyik sarkában állítja fel a festőállványát, miközben a modellek épp a teájukat szürcsölik vagy kártyáznak.

Teaház sorozat – Jóképű, 200×164cm, olaj, vászon, 2014. A festmény közepén látható Fan nagypapa által viselt pólót Chen Anjian vásárolta az Eiffel-toronyban. 《茶馆系列—帅》，200×164cm，布面油画，2014年。画面正中范大爷身上穿的T恤，是陈安建在埃菲尔铁塔买的。

Teaház sorozat - Virágos nadrág az asztalnál, 60×44cm, olaj, vászon, 2010. 《茶馆系列—桌边的花裤》，60×44cm，布面油画，2010年。

Teaház sorozat - Gyöngyös sakk, 180×129cm, olaj, vászon, 2002. 《茶馆系列—珠子棋》，180×129cm，布面油画，2002年。

Teaház sorozat - Rózsák egy négyzet alakú asztalon, 122,5×87,5cm, olaj, vászon, 2012. 《茶馆系列—四方桌之玫瑰 》，122.5×87.5cm，布面油画，2012年。

Teaház sorozat - Termoszpalack, 161×117,5cm, olaj, vászon, 2013. 《茶馆系列—温水瓶》， 161×117.5cm，布面油画，2013年。

A falakon néhány festményét is látjuk, melyek élőben még brutálisabban jók, de vannak olyan fotók is, amelyeken Ő látható a törzsvendégek körében. Chen a mai napig nagyon gyakran feltűnik a helyen: ugyanolyan egyszerűen ül a kopott fapadokon egy csésze tea mellett, mint bárki más, és szívesen beszélget a látogatókkal vagy a diákjaival. Őnfeláldozásának és művészetének köszönhető, hogy a teaház nem egy steril múzeummá vagy egy drága, luxus turistalátványossággá vált, hanem megmaradt annak, ami mindig is volt: Chongqing történelmének élő, lélegző szövete.

A teaház a filmeseket is megihletett: itt forgatták többek között Ning Hao (宁浩) kultikus kínai fekete komédiáját, a Crazy Stone (疯狂的石头, a filmet itt tudod megnézni) című filmet is, amely hatalmas kasszasiker lett Kínában, és tovább növelte a hely underground kultuszát.

Csendesen beszélgetve üljük körbe a teaház egyik kopott, öreg asztalát, és szürcsöljük a már jól ismert ízeket. Számomra, aki a nyolcvanas években volt gyerek, mindez különös nosztalgiával telített: mintha egyszerre lennénk otthon és egy régi film díszletei között. Az idő itt másképp áramlik. Ahogy telnek a napok, lassan mi is átvesszük a hely ritmusát. Komótosabban sétálunk a hegyi utcákon, hosszabban időzünk a teaházban, és egyre kevésbé érezzük szükségét annak, hogy siettessük a következő pillanatot. Közben ráébredünk valamire, amit a modern világ könnyen feledtet velünk: a xiaoyao (逍遥) – a szabad, kötetlen és belső kényszerektől mentes létezés – nem valamiféle kiváltság vagy luxus. Sokkal inkább a tudat egyensúlyának és egészségének egyik alapfeltétele. Talán ezért olyan vonzó ez a hely. Nem azért, mert különlegesebb lenne a világnál, hanem mert emlékeztet valamire, amit mindig is tudtunk: hogy az ember nem csupán a célokból, hanem a megélt pillanatokból is épül. A tea lassan kihűl a csészében (de felönthük :-) ), a beszélgetés halkabb és egy rövid időre minden a helyére kerül.

Megjegyzések, hasznos linkek

• Chen Anjian "Teaház sorozat" című kiállítása - 陈安健 “茶馆系列”作品展邀你共赏时光的形状 (2024)
• ...
• ...
• ...